Az Artus Kortárs Művészeti Stúdió egy hatalmas, elhagyott gyárépület, egy törött ablakú,

fűtetlen, de elképesztően izgalmas hely.
Itt közel 30 művész dolgozik külön és együtt, egymást inspirálva,
apró műtermekben

vagy óriási csarnokokban. Ez a hely elsősorban egy művészi közösség, egy alkotó műhely,

de ugyanakkor színház és kiállítótér is, ahol a stúdió művészei rendszeresen

megmutatkoznak a nyilvánosság előtt.

Színházi-, táncszínházi előadások, performanszok, kiállítások,

koncertek során a nézők itt olyan művészi szellemiséggel találkozhatnak,

ahol nem kulturális produktumok gyártása,hanem emberi találkozások

és gondolatok áramlása a cél.

A Stúdió előadó művészeti programját lényegében az Artus – Goda Gábor társulatának előadásai adják,

de alkalmanként befogadnak más produkciókat is.


Az Artus Műhelyben mindenki alkotóként vesz részt a munkában. A közös gondolkodás, a kísérletező, útkereső próbafolyamat

vezet el minket egy előadásig. Ez hosszútávon olykor azt eredményezheti, hogy a társulat egyes tagjaiban megérik egy önálló

munka létrehozásának gondolata, vágya. Ha ez a vágy tehetséggel párosul, akkor azt támogatni kell. 2010-ben Nagy Csilla,

a társulat többi tagjának segítségével hozott létre önálló alkotást. Ez lett a „Gyár” később „Konzerv” című előadás,

amely itthon és külföldön is sikerrel szerepelt. Azt gondoltam, ez jó ötlet volt, folytassuk tovább.

2011-ben Debreczeni Márton és Virág Melinda Szüsziphosz reggelije című előadását mutattuk be,

2012-ben a Szálkák című produkció munkái kezdődtek el Debreczeni Márton rendezésében, Virág Melinda,

Nagy Csilla és Kocsis Gábor alkotó közreműködésével. 


Az Artus Stúdió januárban és februárban zárva tart.

Programjainkkal márciusban jelentkezünk újra.

A társulat tagjai addig is különböző műhelymunkákon dolgoznak.


Debreczeni Márton, Kocsis Gábor, Nagy Csilla és

Virág Melinda a 2012 nyári, Szálkák című bemutató próbáit kezdték el.

Januárban egy háromhetes dániai rezidencián dolgoznak az előadáson, Aarhus-ben.


Goda Gábor, Gold Bea, Bodóczki Anta
l
és Lőrinc Kriszta
január-februárban Gergyószentmiklóson a Figura Színház
számára készít
előadást ARANYCSINÁLÓK címmel. Bemutató február 19.


Boross Martin Harminchatok című közösségi-színházi előadásán dolgozik, amelyet április 15-én

mutat be a Rumbach Sebestyén utcai Zsinagógában. Az előadás létrehozásában Tucker András is részt vesz.



A Stúdió tervezett tavaszi programja:

március 22, 23                         Szálkák - munkabemutató
március 24                               Kérész Művek
április 4, 5, 6                            A Kompánia Színházi társulat vendégjátéka: Elfeledett ének

április 19                                  Kérész Művek

április 27, 28, május 4, 5, 6.     Ulysses nappalija

április 23, 24                            Vendégjáték: Akárki hivatása
május 12                                  Kérész Művek
május 16, 17                            KakasKakasKakas
június 2                                    Kérész Művek


Előadásainkról a 2012-es tavaszi évadban:


április 27, 28, május 4, 5, 6  20h - Artus Stúdió

Ulysses nappalija

Otthonos-játékos-költői-vad-humoros-komoly-melegség-dejóitt előadás

A mi Ulysses–Odüsszeuszunk is hazatért, és otthonában most vendégül látja a nézőket.

Az előadás vad, de megzabolázott asszociációk mentén haladva tárja fel a belső utazás élményeit.

...A szívélyes vendéglátóként jelenlévő társulat személyes és színes helyzetek során át az ellentmondásokban rejlő teljességet keresi, hogy azt megértse és felmutassa.

 

Egy este a nappaliban.

„Fent álltam a hegyen, és lassan megfordultam a saját tengelyem körül. Egyszerűen körbefordultam. Megfordultam, de egy nap, azaz 24 óra alatt.
Annyi idő alatt, mint ahogy a Föld fordul meg a tengelye körül. Egy napot álltam egy helyben, lassan mozdulva, fordulva, összehangolódva, eggyé válva a Földdel.
Forgás közben újrafogalmazódott a világ:
A közvetlen valóság és a látomások együtt léteznek.
A Föld nem a lábam alatt van, hanem körülvesz.
A Zaj is a Csend része.
Nem itt állok, hanem mindenhol.

Az Egy-Nap-Fordulat rítus és meditáció, tele fájdalmas és egyben felemelő ellentmondásokkal.

Az éppen készülő előadásunknak ezek után már nem lehetett más középpontja, mint az Antinómia: a belső ellentmondásokban rejlő teljesség.” (Goda Gábor)

 

alkotó-előadók: Bodóczky Antal, Boross Martin, Debreczeni Márton, Fischer Balázs, Goda Gábor, Gold Bea,

Kocsis Gábor, Nagy Ágoston, Nagy Csilla, Téri Gáspár, Tucker András, Virág Melinda

Produkciós munkatárs: Rácz Anikó 

rendező: Goda Gábor

 

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Erősforrás Minisztériuma, Vylyan Borászat és Pincészet, Karma Productions


március 24, április 19, május 12 20h - Artus Stúdió

Kérész Művek

performanszkocsma-sorozat

 

Kortárs site-specific varieté?

Színház-tánc-képzőművészeti akció sorozat?

Performansz-kocsma vagy mi?


Az Artus társulata 2010 februárjában elindította „Kérész Művek” című performansz-kocsma sorozatát. A Kérész Művek sorozat havonta látható estjei kötetlen, de izgalmas lehetőségek a találkozásra. Miközben a nézők és művészek egy asztalnál beszélgethetnek, folyamatosan vizuális, zenei és színházi akciók szakítják meg és gazdagítják az estét. Minden alkalommal egy új előadás születik, melyet a résztvevők egyetlen intenzív nap alatt hoznak létre.

A május 28-i performansz kocsma keretében Turcsány Villő és Thanos Chrysakis Fields of Disclosure című hanginstallációját az alkotók a társulat közreműködésével szólaltatják meg.


alkotó-előadók: az Artus társulat állandó tagjai és vendégművészek

rendező: Goda Gábor






 

Vendégelőadások az Artus Műhelyben:

április 3, 4 5. 20h




December 1, 2, 3. 20h

Kompánia Színházi Társulat
Elfeledett ének - bemutató
Színház - archeológiai kalauz

„Léptedért lettem:
utad vagyok - célod nem.
Lassan fuss rajtam.” (Fodor Ákos)
Alkotó krónikások:

Carlile-Kovács Christopher, Hantos Násfa, Heppes Miklós, Kemény Rozália, Lukács László, Lukács Mihály, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta Rendező: Goda Gábor
Az előadásról bővebb információ az Aktuális programok /Vendégelőadások menüpont alatt olvasható. 






április 23, 24. 20h

Akárki hivatása

-bábos moralitás és képernyőváltós platformjáték-

 

Amikor csapdát állít az életed. Húznál egy kártyát, de csak fogynak a lapok, pereg a szem a homokórában, sarkadba harap a félsz. Ugyanaz a légüres verkli, ugyanazok a kifakult maszkok, elszáradt ölelések, lépj egyet a sakktáblán s megmondom, ki vagyAkárki a huszonegyedik században, akárhol, de legfőképpen itt és most. 

A fiatal alkotókból álló nem létező  társulat  felnőtt-bábelőadása a középkori moralitás modern és groteszk verzióját állítja színre. Előadásuk formakísérlet, mely a bábjáték sajátosságait kiaknázva kíván felérni a kortárs percepcióhoz. Pornó, erőszak, ősdramaturgia, bizsergő ujjbegyek és miniatűr monumentalizmus, globalista világunk hordalékaitól körítve.


Egy számadás, ahol fizetned kell, egy utazás, ahová menned kell, s amelynek a végén visszaérsz arra a helyre, amit sosem találtál meg, s megtalálhatsz valakit, aki sosem voltál.

Vigyázat, analóg!

 

játék:  Makra Viktória, Bassola Richárd, Erdei Gergő, Pestalits Benjámin

terv: Kozma Andrea, Szabó Ágnes Anna, Kalmár Bence, Paráda Zsolt

zene: Bartha Márk

szöveg: Tóth Réka Ágnes

grafikai arculat,dokumentáció: Bartha Máté

rendezés, koncept: Kovács Tamás

 

támogatta az NKA