Elfeledett ének – 2011

A Kompánia Színházi Társulat előadása

„Léptedért lettem:

utad vagyok – célod nem.

Lassan fuss rajtam.”

                       (Fodor Ákos)

A bemutató időpontja: 2011. december 1.

Néha szavakba, néha énekbe öntjük a dolgok titkos lelkét, csak hogy megőrizzük őket.

Az Elfeledett ének zenészei krónikások, emléklények. Koncertjük  végeláthatatlan kísérlete annak, hogy eljátsszák azt a zeneművet, amit már régen elfelejtettünk. Egyszerre reprezentálják az emlékezés és felejtés működését. Azt felejtik el, amit mások mindvégig észben tartanak, miközben olyan emlékek után kutatnak, amikre már senki nem emlékszik.

Az előadás gerincét négy téma adja: a virrasztás rítusa, az az újjászületés labirintusa, az élő emlékezet és a dolgok titkos lelke.

„Olyan gesztusokat kutatunk, amiket rég elfelejtettünk, vagy még mindig használunk, de már nem tudjuk a jelentésüket, vagy éppen olyanokat, amelyeket mindennap ismételgetünk, mint egy mantrát nehogy elfeledjük, néha szavakba öntjük, néha énekbe, csak hogy megőrizzük őket.

Ezek a közös, kollektív tudat gesztusai: mint megtisztulás, fürdetés, feledés, virrasztás, siratás emlékezés, vagy mindennapi automatizált gesztusok, mint a cipőből ki-be lépés…

Trailer:

Kritikák:

Kutszegi Csaba: A kevesebb több
Vagdalt Krisztina: Bábok tánca

További dokumentumok:

Hol-mikor

Stáblista:

Alkotó előadók:

Hantos Násfa, Heppes Miklós, Kemény Rozália, Lukács László, Lukács Mihály, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Pelva Gábor, Porteleki Áron, Szalay Henrietta

Fényterv:          

Kocsis Gábor

Hang és videó: 

Lukács Sebestyén

Rendező:          

Goda Gábor

Támogató: EMMI, NKA